Nem is gondolná az ember, hogy bizonyos gyógykészítmények fogyasztásától mennyi különféle és egyben további nyomorod lehet.
Vannak olyan humoreszkek is, amik a témával foglalkoznak, ezért nem írok semmi olyasmit, aminek létezésével ne lennél tisztában, de ha már ez az én blogom és van saját tapasztalatom, leírom, te mag majd eldöntöd, olvasod-e. Hidd el, ez sem rosszabb, mint amikor egy stream csatornán nézed az ostoba csajt, aki pofákat vág, fikázza a nézőit, akik véleményezik és a mellét sem mutatja meg. (Pedig mi másra lenne jó ez a videós marhaság???)
Szóval, mikor kiderült, hogy a life-lutrin milyen jól jártam, felírtak rá egy tablettát, hogy a véremben pezsgő örömmámort kordában tartsuk. Az első gyógyszerem pedig vala a Glivec400, majd +200, hogy legyen a testben dzsembori. Igen ám, de hamar kiderült, hogy az apró szemekbe rejtett egyfajta kemoterápia - mert nevezhetjük, ugye, annak is - sikeresen hozott magával mindjárt három kellemetlen barátot, akiket az ajtóból már nem zavarsz haza, ha ott van, viszont nem is szívesen mutatod be közeli barátaidnak, hagyva, hogy ellegyenek maguknak a sarokban.
Szóval, szedem a gyógyszerem és hozzászokom, hogy van néha izomfájdalom - hiába röhögsz, nekem is van olyan - van hányinger, és a görcsök. Ezek felváltva szórakoztatnak engem, néha akár egyszerre is.
Mindhárom elmúlik egy idő után és nem is állítom, hogy végtelenül kellemetlenek lennének. Megszokod.
De közben lejárt az eszméletlen drága gyógyszerem licenc díja és végre felírhatnak nekem egy sokkal olcsóbb variációt.
A második fajta tabi pedig hozott magával egy másik apró problémát: könyökhajlat fájdalom. Kívül-belül.
Ezt sem nagyon élvezi az ember és viszonylag sokat is van jelen a kis mókás, viszont, öröm is akadt, mert szinte kiváltotta a korábbi három másik mellékhatást.
Közben persze telik az idő és az ember kap egy harmadik féle gyógymódot, ami viszont meg, legalábbis úgy tűnik, a térdeket vette célba. Az előző problémák, hess a picsába, most meg nehezemre esik lépcsőn haladni, mert magában a térden belül fájdalom és bizonytalanság tanyázik. Bizonytalanság, hogy lábon maradjak.
Ez mondjuk mindjárt szarabb, mint bármi eddig, hiszen vendéglátósként a lábadból élsz.
Szerencséd van, ha a munkahelyeden segítenek, hogy a lépcsővel ne kelljen sokat számolnod. Azt hittem nekem is szerencsém lesz, de valamiért apám úgy gondolja, hogy okosabb az orvosoknál és ha naponta csak egy szelet hússal kevesebbet eszem - demagóg egy gyökér duma ez, de ez a barom tényleg hisz benn, hiszen nem mondaná minden ismerősének, aki betéved hozzá, tényleg nem értem, hogy ez az ember mit képzel magáról - akkor lefogyok és a térdem is rendbe jön.
Az nem számít, hogy az állapotommal sincs tisztában. Az sem számít, hogy amikor beleegyeztem, hogy átjövök ide dolgozni, megoldást találunk, hogy ne kelljen lépcsőznöm. Az sem számít, hogy fájdalomcsillapítóval dolgozom végig a napot, mert...
...ha csak naponta egy szelettel kevesebb húst eszem - miért nem mondjuk csokit, ami tényleg kevésbé fontos a szervezetnek? - akkor majd jó lesz biztos a térdem és nagyon tudok majd szaladgálni, fel és alá.
Aztán persze azzal sincs tisztában, hogy a lábizmom a harmadik tabletta szedését követően némi sorvadást mutatott fel és, hogy szalagoznom is kellett, mert valamiért mindkét lábam egyszerre gondolta úgy, hogy hagyjuk már a fenébe a megmozgatásomat. Csakhogy, anélkül meg nem tudok dolgozni.
Most harmadik napja nem vettem be fájdalomcsillapítót és elég bizonytalanul lépegetek az utamon. Tényleg neki kellene feküdnöm a témának, mert nem kívánom felnőtt életem nagy részét - már ha az maradt még vissza - ücsörgéssel tölteni.
Jaj, pedig szedegetem a vitaminokat is, meg most már beveszek egy kéket a prosztatámra is, mert éjjel háromszor is fel kell kelnem pisálni...
...és négyszer inni.
Talán abból kéne engedni.
Vagy simán behugyozni...
De mindegy is, mert közben apámmal végleg összerúgtam a port, hiszen ezer ígéretéből csak a követeléseit tudta érdemben valóra váltani és a birka türelmem elfogyán, rájöttem, életünknek külön utakon kell folytatódnia.
Jó lesz az úgy!
(Merthogy, korábban még miután kiírtam magamból, hogy tele vele a tököm - a prosztatám biztos erre akart rámutatni - még visszamentem hozzá, hogy ne hagyjam a kollégáimat cserben, de már kiégett belőlem minden bizonyítási vágy.
Aztán pár hete fogtam magam és kisétáltam az étteremből és ha rajtam múlik, a vesztes életéből is, hogy a saját vesztes életemre koncentráljak.
Van nekem saját szarom, nehogy már másét egyem...!)
"Az apám egy facco!" című önéletrajzi regényem utógondozáson vesz részt, hamarosan kiadásra kerül."
