Blog - 002: Közel 200 levél...

...a postaládámban, de ez volt a legdurvább.
Csak a lényeget hagytam meg belőle.

Talán dőreség tőlem, de nem klikkeltem rá...
Talán csak spam.
Szerinted?

Blog: 001 - Valahol el kell kezdeni

Bármit fogok most írni, később még lehet, hogy belejavítok. Pl. Kihúzom a ciki részeket...

Azt gondolnám, hogy nagyon egyszerű írni erről, hiszen élményem a pár nap alatt termett temérdek, viszont valahol el kell kezdeni és ez nem egy novella, amelyben a szereplőt beteszem egy szituációba és hagyom, hogy történjen, ami akar, az meg a végére vagy legyőzi a sárkányt, vagy agyonlövi a zombikat, vagy leugrik egy hídról. Szóval novellát írni sokkal könnyebb, mint ezt, bármi legyen is.

Hosszú ideje agyalgatok azon, merre halad az életem. Nem gondoltam, hogy ezt megbeszélem úgy igazán és mélyen bárkivel is, hiszen, saját élet, saját döntések, saját tévedések. Ne más hülyeségeivel kísérletezgessek. (Túl régóta dolgozom a vendéglátásban. Kezdetben örömmel tettem, ma már, sok apróságnak köszönhetően, inkább csak pénzkereseti lehetőségként tekintek rá.)
Persze, amikor férfiak egymás között agyalgatnak, mondjuk egy közös autókázás közben, hazafelé, hajnali egykor, amikor már a Tecsó sincs nyitva, hogy kettőkor esetleg lecsót főzhessenek (Tecsó-lecsó, de szép volt), beszélgetéssel múlatják az időt. az persze hamar eltelik és a beszélgetés még nem lépett túl a ki-kit dugna meg közhelyeken. Férfiaknál az.

Mostanában agyalgattam azon, merre haladok tovább, mi lesz belőlem, mi érdekel, stb. És tudtam mitől rettegek. Negyven lettem. Philip Seymour Hoffman egy fürdőszobában adagolta túl magát - hasonlított rám - Paul Walker pedig bent égett egy sportautóban - kb. egykorú volt velem.
Elkezdtem rettegni:
- Hogy nem lesz egy normális társam a mindennapokban.
- Hogy semmiről sem szól az életem, csak monoton napok egymás utáni dominóiról.
- Hogy rossz apa vagyok, csóró, és gyakorlatilag alkalmatlan egy teljesen független életre.
És ez csak úgy jött, bele a pacekba! Hajnalban, amikor a csönd is hangos és azt üvölti: - Ki vagy te?

Már észrevettem a jeleit, hogy minőségemben folyamatosan romlom. A bőröm ott is szarkalábaktól kezdett tarkállni, ahol szemem sincs. A lábam azokéra az idős emberek virgácsaira kezdett színben hasonulni, akiket kölyökként a medencében undorodva kerültem ki, nehogy a lubickolásban hozzájuk érjek. A hajam, szakállam őszülni kezdett. Nem is kicsit. Sprőd is lett a tapintása. A cerka sem állt úgy, mint régen. (Kb. fél éve elvágtam kicsit az ujjam mosogatás közben. Besóztam a sebet és vártam, hogy elmúljon a vérzés. Viszonylag sokáig tartott és nem is forrt össze nyomtalanul, bár ez csak később tűnt fel. Emlékszem, bármilyen groteszknek tűnik is, de ahogyan folyt le néhány kövér vércsepp a hüvelykujjamon, a színe és a bőröm fehér textúrája miatt átsuhant rajtam néhány fura gondolat.)
Ezért (is) minden nap megfogadtam, hogy változtatok az életemen:
- Több időt szentelek a szabadságnak, szórakozásnak, friss levegőnek
- Sportolok, nem tespedek annyit a gép előtt.
- Ledobok vagy harminc kilót, hátha azok a visszerek vissza mennek, ahol nem látom őket.
- Ja és talán a cerka is áll majd, mint a cövek.
Első lépésként januárban harmadszor tettem le a cigarettát, viszont márciusban meg megkedveltem a Rosé bort. Nem állítom, hogy tökéletes csere, de hosszú távon sokkal olcsóbb.

Szóval nagyon kevés ezt az önfogadalmat elmormolni este magunknak, ha reggel bágyadtan a gép elé ülünk és hagyjuk, hogy semmire nem való, időrabló játékok, talmi sikerélményeket adjanak nekünk, ha a kék golyókat egyszerre tüntetem el vagy a virtuális éttermemben lefő a kávé.
Mert ez csupán pótcselekvés.
Az élet helyett!

Azután pénteken, délután, munkába menet, vert a víz, szédültem, stb. Tudod, hogy van ez! Szívrohamom volt mellkasi szorítás és kézzsibbadás nélkül.
Beértem a melóba, dolgoztam, a nap eltelt. Valamennyire jobban lettem.
Majd szombat.
Estére már kifejezetten rosszul voltam. Folyt a víz rólam, de láz helyett, hideg izzadtság. Ingerlékeny voltam. Ha van puskám, besétálok egy postára és egy órán belül híranyag vagyok.
Mennem kellett valahova, ahol megmondják, hogy mit érzek, mert én nem tudtam, csak azt, hogy nagyon szar.

A MÁV kórháztól gyalog, kivétel három villamosmegálló. Jó időt "futottam".

Egy törzsvendéggel eldobattam magam a legközelebbi kórházba (Köszönöm Sanyi bácsi!!!), amely nem tartott ügyeletet. Nem vertem az ablakokat, csak anyáztam egyet és elindultam a kiírt ügyeleti címre. A séta egészen jót tett. A hideg verejték ismét folyt rólam, majd három villamosmegálló alatt megszáradt, hogy az utolsó pár száz méteren ismét leizzadjak.
A Róbert Károly 44.-ben hatvanan vártak már előttem ellátásra. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy nem fogom kivárni a soromat, hanem letiplizem a balfenéken.
A nővér, aki kikérdezett nem volt túl kedves, amin nem nagyon lepődöm meg, hiszen mostanában úgy hallom, nem kevés pénz folyik fölösleges dolgokba az államkasszából és nagyon kevés pénz folyik oda be, ahová kellene. Ők sincsenek túlfizetve, ezt ismerőstől tudom, viszont dolgozni, menni, szart takarítani, azt kell. Azért néha hallom, hogy a parlamentben trónoló senkik sírnak, hogy nincs ember az egészségügyben, pedig, ha nekik kellene feldugni a seggükbe egy kanült, biztos lenne pár harcos amazon, aki önként tolná a seggükbe a csövet.
A nővér sem túl türelmes, sem túl kedves nem volt.
- Maga nem ide tartozik.
- Tudom, de itt dolgozom a XII-ban és először a MÁV kórházba mentem, most meg itt vagyok, mert ez van legközelebb.
- Hát az a legkönnyebb, ide jönni, mert ez van közel.
Hát, eddig is a plafonon voltam idegileg, de itt éreztem, hogy vissza kell fognom magam, nehogy ráüvöltsek: - Miért, amikor fizetik utánam a TB-t, akkor azt egyenesen a házam melletti kórházba küldik???
Szóval, úgy érzem, ha már fizetnek utánam TB-t, jogom van ott jelenteni, hogy mindjárt összeesem, ahol mindjárt összeesem.

Közben, a sárga vonal mögött álló roma család, ahelyett, hogy a kiírás szerint várt volna a sorára, lassan felsorakozott mellettem és olyan érdeklődve figyelték a párbeszédünket, hogy azt hittem, közeli családtagok, csak nem ismerem fel őket. A nővér a bunkóság után felém itt egyenlített, a füstös triónál pedig beszedett egyet:
- Már elnézést, de maguk miért másznak rá a fiatalemberre, amikor vele beszélek? Ki van írva, hogy tessék a sárga vonal mögött várakozni. Nem olvasták vagy nem értik?
Majdnem felröhögtem, de az nem illett a helyzetem drámaiságához.
A trió visszalépett és halkan durrogtak valami bunkóságról, ami tipikus reakció egy olyantól, aki akkora suttyó, hogy belemászik a másik ember aurájába.
Leültem, hogy kivárjam a hatvanegy embert előttem és ne holmi pánikrohammal zavarjanak haza.
Lehetett azért valami az alakításomban, mert alig húsz perc múlva behívtak egy vizsgálóba. Levették a vért és mivel éreztem, hogy fortyog bennem valami, amit nem tudok irányítani, simán bőgni kezdtem.
Nem lányosan ám, hogy beszakadt a körmöm.
Nem!
Férfiasan!
Nyeldekelve a taknyot és igyekezve takarni a pofám, hiszen közben ki be libegtek a szexi nővérkék. Majd itt fogok nekik nyíni, mint egy kölyök.
Jött is egy dokinéni, aki kicsit simogatta a vállam és kérdezgetett pár dolgot a stresszről és rólam, meg, hogy közeli kapcsolatban állunk e egymással, vagy csak filmen láttam. Éreztem, hogy jót akart, ezért kicsit kiengedtem a gőzt.
- Azért sír, mert komoly problémái vannak, vagy inkább azért, mert nem tudja, hogy most milyen az egészsége és amit érez.
(Megint nem húzták ki a számom az Eurolottón és a vasárnapra megbeszélt randim is ugrani látszik. A körmöm benőtt a jobb lábamon, el vagyok maradva egy rakás számlával, anyám pár éve elment, apám hatvan évesen is dolgozik, mint a güzü, szőrös lyuk van a seggemen...)
- Azért inkább, mert tudom, hogy valami bajom van, de fogalmam sincs, mi lehet az. - nyökögtem.
A nyugtató, hűvös kéz a vállamat cirógatta.
- Ne idegeskedjen. Meg fogjuk tudni, mi a baja.
- Már attól ideges vagyok, hogy ideges vagyok.
Ördögi kőr.
Közben a feketébe öltözött nővérfiú jelezte, hogy van némi aritmia a szívhangban.
Pár percig hagytak, hogy a saját levemben főjek - gondolhatod, hogy kell pár perc a levett vért és a kardiogramot elemezni, bár nem emlékszem pontosan, milyen sorrendben történt - azután kiültettek egy másik váróba, ahol én voltam a legjobb állapotban.

Azután kiderült, hogy valójában mégsem.

folyt. köv.